|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 15 találat | lapozás: 1-15 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sólyom István 2003. augusztus 22.Zeteváraljának üzlete, kocsmája és nagy kapacitással működő deszkagyára van. 1941 óta viseli mai nevét, korábban Török-, illetve Zsigmond-telepként emlegették. A népes Zetelaka szaporodásával a községtől nagyobb, akár 15 km-es távolságban is erdei házakat, istállókat és szénapadlásokat építettek. Ma már önálló települések, Zetelakához tartoznak közigazgatásilag: Zeteváralja 6 km-re, Ivó 12, Deság 14, Sikaszó 18, Küküllőmező 23 km-re fekszik a községközponttól. Egyházilag is önállóvá lett, a templomhoz torony épült Mátyás Gábor plébánosnak köszönhetően, e plébániához tartozik Ivó, Deság, Sikaszó, Küküllőmező és a Libán is. Deák Ferenc szentábrahámi születésű tanító, aki több mint fél évszázada tanít Zetelakán és kutatja annak történetét, 2000-ben Székelyudvarhelyen kiadott kétkötetes munkájában (Zetelaka 1. Táj és ember, 2. Népélet - gazdasági élet) a következőket foglalja össze: 1895-től egy Török Sándor nevű fakereskedő az Ivó vizére turbinás fűrészgyárat épített, munkásokat toborzott, és bár pár év múlva a gyár megszűnt, Török-telepként emlegették e helyet. Zeteváralján 1956-ban 674, 1960-ban 784 fő, 1977-ben 765 fő lakott a településen. 1992-ben az állandó lakosság 732 fő volt, ebből magyar 685, román 46, orosz 1. Vallási megoszlásuk: 698 római katolikus, 23 ortodox, 8 református, 3 unitárius. Ugyanez évben 27 székely kapu állt a faluban. 1993-ban vette fel az iskola Jókai Mór nevét. A Zeteváraljáért Egyesületet, melynek elnöke Sólyom István, 2001-ben jegyezték be, és falufejlesztéssel, a kulturális élettel és az iskolával kíván foglalkozni. /P. Buzogány Árpád: Zeteváralja: a famunkához értenek itt a férfiemberek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 22./2004. június 16.Koltay Gáborral sem szóban, sem írásban nem közölte a Magyar Televízió, hogy miért nem tűzi műsorára a rendező 14 részes, Velünk él Trianon című dokumentumfilm-sorozatát. Koltay elmondta, hogy a hírről maga is csak a napi sajtóból értesült. /Sólyom István: A magyar lelkiismeret. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./2004. október 20.Októberben a különböző ifjúsági szervezetek kiértékelik az előző év történéseit. A Katolikus Egyetemi Lelkészségen (KEL) a nyár folyamán immár hagyományos módon megszervezték a KEL tábort, amelynek helyszíne ez alkalommal a Nagyhagymás és környéke volt. Ezenkívül román katolikusok 30-40 fős csoportjával közösen a KEL részt vett a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón (CSIT), ahol közös lelki gyakorlat tábort tartottak. Novemberben a KEL részt vesz az Országos Katolikus Egyetemista Találkozón, Temesváron. A KEL hétről hétre várja az érdeklődőket a csoportfoglalkozásokra, mint például az angol teaklub, a társasági táncoktatás, a bábos kör, hittanóra, román és magyar nyelvű karizmatikus imacsoport, az önismereti, zene és ökumenikus csoport, a társalgó, valamint a színi kör. A KEL tagsága 350-400 főt számlál, ezek közül 60-an az idei tanévben lettek tagok. /Sólyom István: Látogatóban a KEL-nél. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./2004. október 27.A több mint száz éves múltra visszatekintő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) Erdély legrégebbi ifjúsági szervezete, unitárius fiatalok hozták létre. 1929-ben létrejött a Dávid Ferenc Egylet Ifjúsági Köreinek Egyetemes Szervezete, amely országos keretet biztosított az egyletek számára. A rendszerváltást követően 1991-ben az ODFIE újjáalakult, mára az ODFIE-nek 46 egyházközségi egyletben 1458 nyilvántartott tagja van. Az ODFIE teljes jogú tagja az erdélyi magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Tanácsnak, valamint a Magyarok Világszövetségének. Fontos szerepet kap a kiadói tevékenység is, tavaly például az ODFIE-Daloskönyvnek már harmadik kiadása jelent meg. Januárban Csíkszeredában rendezték meg a VII. ODFIE Szavaló- és népdalversenyt, a résztvevők száma meghaladta a 130-at. Júliusban tizenegyedik alkalommal szervezték meg Homoródszentmártonban a magyar unitárius gyermek- és ifjúsági szórványtábort. Augusztusban Homoródalmáson volt a VIII. ODFIE Színjátszó Találkozó, amelyen 540 személy vett részt. Az ODFIE legfontosabb éves rendezvényén, az idén XXVIII. alkalommal megszervezett Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferencián, Nyárádszentmártonban 290 személy volt jelen. A Kolozsváron működő Unitárius Egyetemista Kör heti összejöveteleire más felekezetű érdeklődőket is várnak. /Sólyom István: ODFIE-mérleg. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./2004. november 10.Kolozsváron okt. 28-án megalakult az Erdélyi Magyar Pszichológus Hallgatók Egyesülete, az EMPHE. Az alakuló ülésen jelen lévő húsz diák többsége a Babes–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományi Karának pszichológia és gyógypedagógia szakos hallgatója volt, majd megválasztották a várhatóan decembertől jogi személyként is nyilvántartott szervezet elnökét, Seer Lászlót. December végéig elindul az egyesület honlapja, november második felében pedig megtartja első ülését a Kognitív Tudományi Fókuszcsoport, mely rendszeresíti a diákok kutatási törekvéseit, és teret biztosít az egyetemen kívül végzett munkáik bemutatására. A Kognitív Tudományi Fókuszcsoport jelentené a jövőben az egyesület tudományos magját. A tervek közt szerepel egy interneten megjelenő háromnyelvű román–magyar–angol diákszaklap elindítása. Jelenleg nincs székhelyük, ez megnehezíti az indulást. /Sólyom István: Létrejött a pszichológus diákok szakmai szervezete. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./2004. december 15.A határon túli magyarság az elmúlt 85 esztendő során bizony egyebet sem tett, mint küzdve küzdött, és bízva bízott. Kísérletek történtek a trianoni probléma orvoslására, de ezek ahelyett, hogy segítettek volna, inkább ártottak az összmagyarság ügyének. Legutóbb kettős állampolgárság körüli hercehurca, írta Sólyom István. A magyarországi kormánypártok a nemmel való szavazásra buzdították híveiket. A Fidesznek az igen szavazatra buzdította a lakosságot. A hozzászóló szerint az egész nem a határon túli magyarokról, hanem politikai pozíciók megszerzéséről, a hatalom birtoklásáról szólt. Sok ország az állampolgárság ügyét mindenféle visszhang és felhajtás nélkül megoldotta Románia rögtön a rendszerváltást követően rendezte a dolgot Moldovával, és az ottani románok kis túlzással, egyik napról a másikra, moldovai–román kettős állampolgárként ébredtek. Az MSZP riogatása hatásos volt a nyolcszázezer áttelepülő hontalannal és az évi kilencszázmilliárdos pluszkiadással. A határon túli magyarság szegényebb lett egy illúzióval. /Sólyom István: Holtan született állampolgárság. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./2011. december 14.Mensura Transylvanica néven politikai elemzőcsoport jött létre ErdélybenAz erdélyi politikai térben végbemenő folyamatokat kívánja pártpolitikán túlmutató módon, de nem értéksemlegesen elemezni a Mensura Transylvanica néven létrejött politikai elemzőcsoport. Az interneten közzétett bemutatkozása szerint a Mensura Transylvanica erdélyi politikai elemzőcsoport az erdélyi közélet és politikai intézményrendszer reformját, az egyeztetés kultúráját kívánja elemzéseivel előmozdítani. A csoport az erdélyi közélet és politikai intézményrendszer reformját, az egyeztetés kultúráját kívánja nem értéksemleges elemzéseivel előmozdítani. Értéknek tekinti a pluralizmust, a szakszerűséget, a mérsékletet és a kiegyensúlyozottságot. Az erdélyi elemzőcsoport fontos területnek tekinti a nemzetpolitikát, figyeli Magyarország és Románia politikai, társadalmi és gazdasági folyamatait, amelyeket európai összefüggésben is értékelni szándékszik. Kiemelt figyelemmel kezeli a más országokban bevált, de Erdélyben is hasznosítható politikai és intézményi megoldásokat. A Bálványos Intézet égisze alatt létrejött elemzői csoportot Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató koordinálja, a csapat tagjai: Pozsony János Csaba politológus, Sólyom István politológus, újságíró, Szász Alpár Zoltán politológus, egyetemi oktató, Székely István Gergő politológus, kutató, Toró Tibor szociológus-politológus, egyetemi tanársegéd, és Zsigmond Csilla szociológus, politikai szakértő, egyetemi tanársegéd. Elemzéseiket a www.mensura.ro honlapon teszik közzé. Bakk Miklós az MTI kérdésére elmondta, az elemzéseket ugyan általában egy elemző írja, de ezek a csoport tagjainak a hozzászólásai által tovább csiszolódnak. Így a nyilvánosságra kerülő elemzések a csoport kollektív véleményét tükrözik. A “polemos rovatban” azonban olyan írások is megjelennek, amelyeket a szerző ír alá. Az elemzéseket az erdélyi közvéleménynek és a politizáló elitnek szánják. Bakk Miklós elsősorban a nyilvánosságot tartotta fontosnak, s mint megjegyezte, Erdélyben korábban csak a politikacsinálók számára készültek a fontosabb közpolitikai döntések előtt hasonló, nem nyilvános elemzések. Erdon.ro 2011. december 14.Elemzések mindenkinekAz erdélyi politikai térben végbemenő folyamatokat kívánja pártpolitikán túlmutató módon, de nem értéksemlegesen elemezni a Mensura Transylvanica néven létrejött politikai elemzőcsoport. A csoport az erdélyi közélet és politikai intézményrendszer reformját, az egyeztetés kultúráját kívánja előmozdítani. Értéknek tekinti a pluralizmust, a szakszerűséget, a mérsékletet és a kiegyensúlyozottságot. Fontos területnek tekinti a nemzetpolitikát, figyeli Magyarország és Románia politikai, társadalmi és gazdasági folyamatait, amelyeket európai összefüggésben is értékelni szándékszik. Kiemelten kezeli a más országokban bevált, Erdélyben is hasznosítható politikai és intézményi megoldásokat. A Bálványos Intézet égisze alatt létrejött elemzőcsoportot Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató koordinálja, tagok: Pozsony János Csaba politológus, Sólyom István politológus, újságíró, Szász Alpár Zoltán politológus, egyetemi oktató, Székely István Gergő politológus, kutató, Toró Tibor szociológus-politológus, egyetemi tanársegéd és Zsigmond Csilla szociológus, politikai szakértő, egyetemi tanársegéd. Elemzéseiket a www.mensura.ro honlapon teszik közzé, a nyilvánosságra kerülő elemzések a csoport kollektív véleményét tükrözik. Az elemzéseket az erdélyi közvéleménynek és a politizáló elitnek szánják. Bakk Miklós elsősorban a nyilvánosságot tartotta fontosnak, s mint megjegyezte, Erdélyben korábban csak a politikacsinálók számára készültek a fontosabb közpolitikai döntések előtt hasonló, nem nyilvános elemzések. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. február 16.Mensura Transylvanica: erdélyi mérték és tekintélyLapunk hasábjain is olvashattak már a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport által készített elemző anyagokat, ám mindeddig adósak maradtunk kedves Olvasóink felé annak feltárásával, hogy mit és kiket is fed voltaképpen a latinosan patinás név, milyen irányelveket és célokat követ az erdélyi „think tank”, vagyis elemzőcsoport. A Mensura Transylvanica bemutatására a legilletékesebbet, a csoport elemző-koordinátorát, Bakk Miklós politológust, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatóját kértük fel. – Hogyan és miért lett Mensura Transylvanica az elemzőcsoport neve? – Még egy korábbi kezdeményezés ötletbörzéjén született ez a névötlet, akkor többféle szempontot is figyelembe vettünk. A latinos név a művelt erdélyiség hagyományára tekint vissza – ennek vállalása fontos volt –, másrészt a latin 'mensura' szó mellett jómagam azért kardoskodtam, mert kettős jelentéssel bír: egyszerre jelent mértéket és tekintélyt. Vagyis egy igényességi mércét is állít elénk. – Milyen rendszerességgel, vagy elképzelés szerint fognak anyagok a nyilvánosság elé kerülni az elemzőcsoport műhelyéből? – Létezik erre vonatkozóan egy elképzelésünk, de a gyakorlat mutatja meg, hogy mennyire lesz majd működőképes ez a csapat, hiszen a tagok különböző helyeken dolgoznak, más-más elfoglaltságúak. Mindenesetre szeretnénk egy olyan munkarendet kialakítani, hogy havi 8-10 elemzés elkészülhessen. A puding próbája mindenképpen az evés, úgyhogy a következő időszak igazolja majd, sikerül-e ezt a célkitűzést, ezt a ritmust tartani. – A Mensura Transylvanicának – amellett, hogy a különböző sajtóorgánumokhoz eljuttatja anyagait – saját honlapja működik, a mensura.ro. Ide kerülnek fel a különböző kategóriába sorolható elemzések. A honlapon is olvasható bemutatkozó szerint az elemzőcsoport célja, hogy „az átalakuló erdélyi politikai térben végbemenő folyamatok elemzésével pártpolitikán túlmutató, de nem értéksemleges javaslatokat fogalmazzon meg”. Kifejtené ezt bővebben? – Bármilyen elemzési módszerben, megközelítésben, szemléletben rejtetten vagy nyilvánvalóan, de ott vannak az értékek, azt lehetne mondani, hogy politikai filozófiai értelemben értéksemleges elemzés nem létezik. E csoportnak alapvetően két szemléleti kiindulópontja van. Az egyik az, hogy természetesnek tekintjük az erdélyi politikában és közéletben a pluralizmust, amely az erdélyi magyarok társadalmának modernizálódásából ered. Ez olyan szemlélet, amely bizonyos mértékig szakít azzal az egységfelfogással, amely az RMDSZ eddigi történeti szerepe nyomán vált legitimmé a közfelfogásban. A másik fontos értékválasztás a tematika tekintetében a nemzetpolitika mint kiemelt terület. Ha nem kliséken át tekintünk erre a kérdéskörre, akkor sok olyan részkérdésre bukkanunk, amelyet érdemes gyakorlati, közpolitikai kérdésként megvizsgálni. Az attitűdértékeket tekintve a kiegyensúlyozottságot, szakszerűséget és a mértékletességet tekintjük fontosnak. Lényegesnek tartom kiemelni, hogy az általunk készített elemzések semmiképp sem kombattáns kritikák jelenítenek meg valamelyik politikai szereplővel szemben, hanem alternatívákat elemeznek. – A Mensura Transylvanica céljai közé tartozik ugyanakkor, hogy „az erdélyi közélet és politikai intézményrendszer reformját, az egyeztetés kultúráját kívánja elemzéseivel előmozdítani”. Hogyan tud hatni Ön szerint mindaz, amit a műhelymunka eredményez? – Az elmúlt időszak napi politikai vitáiban számtalan formában fölmerült, hogy a kialakuló plurális politikai mezőnyben már nem egységre, hanem valamiféle együttműködésre, közös stratégiákra volna szükség, és ez konkrétan a választási együttműködések lehetséges formáinak a kérdésében jelent meg. Nyilvánvaló, hogy egy konfliktusos folyamatban, ahol politikai szereplők pillanatnyi érdekeiket, előnyeik pillanatnyi maximalizálását tartják szem előtt, ez nehezen megvalósítható. Egy elemzőcsoport tulajdonképpen csak annyit tehet, hogy megmutatja a különböző alternatívákat, lehetséges kimeneteleket elemez, és ezen keresztül próbálja befolyásolni a közös stratégiák kialakítása érdekében a közvéleményt, akár a politikai elitet. Azt is célul tűztük ki, hogy – idézem bemutatkozónkat a honlapról – a más országokban bevált, de Erdélyben is hasznosítható politikai és intézményi megoldásokat állítjuk az előtérbe, mivel a politikai tudás egyik legfontosabb forrásának a tapasztalatokban rögzülő tudás mérlegelő alkalmazását tekintjük. És van példa arra, hogy pártok valamiképp kiegyeztek a verseny és együttműködés egyfajta összehangolásában. – Mit lehet tudni a csoport tagjairól, elemzőiről? – Egy ilyen elemzőműhely létrehozásának az ötlete itt, Erdélyben elég régi. Nem sorolom fel az elmúlt bő egy évtized kezdeményezőit és ötletgazdáit, mert tartok attól, kifelejtek valakit. Amikor a Bálványos Intézet felkért a mostani műhelyünk megszervezésére – rangidősként és politológiát oktató tanárként –, elsősorban volt tanítványokat, a szakmában már ismert fiatalokat hívtam, de nem kizárólag politológusok vannak ebben a csoportban, mások is kaptak meghívást, akik reményeim szerint jelentkezni fognak majd elemzésekkel. Vagyis a csoport összetétele még alakul, a csapat összetétele még változik, kiegészül. – A megjelent anyagok nagy egy része név nélkül, Mensura Transylvanica aláírással jelenik meg. Hogy működik a szerzői rendszer? – Az elemzések egy része az elemzőcsoport közös neve, a Mensura Transylvanica név alatt jelenik meg; ezek a csoport közös alkotásai. Ez gyakorlatilag úgy valósul meg, hogy egy szerző készíti el az elemzés alapszövegét, amihez mindenki hozzászólhat – bírálhat és kiegészíthet –, így alakul ki a végső szöveg, ami tehát a csoport közös produktuma. Ezenkívül van lehetőség egyes elemzések, írások szerzői megjelenítésére is. – Milyen témakörökre koncentrálnak a Mensura Transylvanica anyagai? – Mivel a politikai elemzőcsoport az EMNP háttérintézményeként működő Bálványos Intézet égisze alatt működik, nyilván részt vállal az intézet stratégiai és napirend-tervező projektjeiben. Ugyanakkor a csoport tagjaink érdeklődési köre, valamint a közvélemény napirendje is alakítja a tematikát: maguk a csoport tagjai is javasolhatnak politikai-közéleti, gazdasági vagy például médiaelemzéssel kapcsolatos témákat, amelyeknek mindenképpen helyük van egy ilyen elemzőfelületen és hasznosak a közvélemény informálása és alakítása szempontjából. A Mensura Transylvanica jelenlegi munkatársai: Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató / Pozsony János Csaba politológus / Sólyom István politológus, újságíró / Szász Alpár Zoltán politológus, egyetemi oktató / Székely István Gergő politológus, kutató / Toró Tibor szociológus-politológus, egyetemi tanársegéd / Zsigmond Csilla szociológus, politikai szakértő, egyetemi tanársegéd. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2012. május 25.Oktondi jelenünkElőször az újságírói reflexek kezdtek működni bennem. Gyerünk, mondtam magamban, nézzek utána mindennek, állítsam össze Nyirő József dossziéját, derüljön ki végre, aminek ki kell derülnie. Rövid i vagy hosszú? Mindent tudni akartam, és persze azonnal. Aztán rájöttem, mindez teljesen fölösleges. A két oldal (s milyen mélyen jellemző, hogy ismét sikerült egy olyan helyzetet teremteni, amelyben két oldal van, ráadásul két nemzet oldala, mert az árnyaltabb véleményeket, ahogy az lenni szokott, kevesen hallgatják meg), a két oldal tehát politikai okokból mondja ezt vagy azt, s akik felsorakoznak mögöttük, maguk is politikai logikát követnek. Így, ennek a politikai logikának köszönhetően lett az újratemetés Szász Jenő választási kampányának csúcsa, s ugyancsak ezt használja ki Victor Ponta kormánya, hogy megerősítse nacionalista táborát; mindkettő mandátumhoz, hatalomhoz szeretne jutni, vagy nem akarja elveszíteni a váratlanul ölébe pottyant hatalmat. Ha az újratemetést nem kötik össze a csíksomlyói búcsúval, nem lesz ekkora hatása, de hát mertek nagyot álmodni. Mindamellett az is világos, hogy a jelenlegi román kormány gyakran húzza elő a magyar kártyát, hiszen egyik első gesztusa az volt, hogy visszavonta a MOGYE magyar vonalát engedélyező határozatot, mintha mi sem lett volna fontosabb. A leginkább beszűkült gondolkodású, legsötétebb rétegnek kedvez ezáltal, melynek számára minden magyar „revizionista”, „gőgös” és természetesen „ellenség”. Fanyarul mulatságos az a lelkesedés is, amellyel fasisztának neveznek egy magyar írót abban az országban, amelyben nemrég a legcsúcsabb értelmiségiek (Liiceanu, Pleşu, sőt, Cristian Mungiu!) védték meg Corneliu Zelea Codreanut, s amelyben Antonescu tábornokot sokan még mindig afféle nemzeti hősnek tekintik. Nem emlékszem, hogy a PSD vagy a PNL, az USL-t alkotó pártok olyan nagyon tiltakoztak volna bármelyik szépmúltú személyiség ellen. Ez az egész botrány egyvalamire jó: hogy azok, akik amúgy is fröcsögnek, tovább fröcsögjenek. Minősíthetetlen hozzászólásokat olvas az ember mindenféle fórumokon: az egyiken Szász Jenő játssza a Megváltó szerepét, a másikon Bunta Levente, a harmadikon bárki, aki megmenti Romániát a magyaroktól, akik „ki akarnak harapni Románia testéből”. Az ilyenek számára áruló minden olyan ember, aki gondolkodni merészel. De ha visszafogottabban fogalmazunk, akkor is legfeljebb azt mondhatjuk: az ügyben olykor bukkan csak fel olyan kiegyensúlyozott szöveg, mint a Lakatos Mihállyal készült interjú (Ocsú és búza. Kérdezett Sólyom István. Transindex). A reményt számomra az olyan jellegű hozzászólások jelentenék, mint amilyent Horváth István írt ehhez a cikkhez: „A tévelygéseiből is sokat tanulhattunk volna, de ha már a vita odafajult, hogy hős vagy hóhér volt, akkor már csak egy buta erdélyi megosztott jelen része lehet.” Egy bután megosztott erdélyi jelené. DEMÉNY PÉTER. Szabadság (Kolozsvár) 2012. október 4.SZÉP ÚJ VILÁGOrbán: bepótoljuk az elmúlt évtized mulasztásait Az önsajnálat és a lebeszélés kultúrája helyett dolgozni kell, hogy a magyar nemzet modern világnemzetté szerveződhessen – jelentette ki a magyar kormányfő Marosvásárhelyen. Elvi megállapodást írt alá Orbán Viktor szerdán Marosvásárhelyen a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőivel. A megállapodás értelmében a magyar kormány 2014 végéig 4 milliárd forintot fordít az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztésére. Az Egyetem Napja elnevezésű rendezvényen a Sapientia EMTE Bocskai István-díjat adományozott Orbán Viktornak. A magyar miniszterelnök személye az erdélyi magyar pártok vezetőit is összehozta, akik a kezdésre várakozva kedélyesen, mosolygósan cseréltek eszmét egymással. "Vannak közös ügyeink, amelyekben mindannyian egyetértünk. Ezen dolgok egyike az oktatás, ez számunkra nem lehet alkukérdés" – fogalmazott köszöntőbeszédében Kató Béla. A Sapientia Alapítvány elnöke szerint Orbán Viktor azzal, hogy magyar állami egyetemet alapított Erdélyben, belépett a nagy erdélyi fejedelmek sorába, hisz ők is az oktatást, az ifjúság jövőjét tartották szem előtt. Tőkés László kivételesen rövidre szabott felszólalásában a magyar miniszterelnököt idézte: „az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak. A Partiumi Keresztény Egyetem elnöke a nacionálkommunizmus szidalmazása mellett kijelentette: az erdélyi magyarság a kirekesztő politika miatt tart ott, ahol. Tőkés beszéde végén minden magyar állampolgárnak köszönetet mondott, hogy adóforintjaikkal támogatják a határon túli magyar egyetemeket. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora és János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora a két egyetem előtt álló kihívásokról és az ezzel járó felelősségről beszélt, majd Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja a magyar kormányfőnek "az erdélyi magyar oktatás visszaállításában játszott történelmi szerepét" méltatta. "Orbán Viktor miniszterelnöki feladatkörében nem volt előírva, hogy egyetemet létesítsen, azonban ő ezen túlra is tekintett. Csak úgy lehet előrehaladni, hogy mindig egy kicsivel többet teszünk, egy helyett kettőt lépünk" – fogalmazott az intézményvezető, majd átadta a kormányfőnek a Bocskai István-díjat. Orbán coelhói magasságokban „Ha édesapám itt lenne, nagyon büszke lenne rám, ha édesanyám itt lenne, minden szót elhitt volna” – indított a humoránál lévő, saját magát egyetlen Bocskai-díjasként aposztrofáló Orbán Viktor, aki a jelen lévő egyetemi hallgatókhoz szólva elmondta: „Nem az a lényeg, hogy kik legyünk, hanem, hogy mit akarunk csinálni. Ez a legfontosabb üzenete a Bocskai-díjnak.” A kormányfő közölte, az aláírandó elvi megállapodás mögött kormánydöntés van, ennek értelmében 2014 végéig a budapesti kormány 4 milliárd forinttal járul hozzá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséhez. Az elmúlt 8-10 évben sok minden elveszett, ideje behozni a lemaradást – mondta. Orbán hangsúlyozta, ha egy kisebbség nem képes anyanyelvén átadni kultúráját a soron következő nemzedékek számára, az a kisebbség egyszerűen feloldódik. „Ha a közösségnek van egyeteme, feltevődik a kérdés: mit tanítsunk? A hagyományos felfogás a test, az ész és a szív tudását hangsúlyozza. A harmadik az előző kettő alapja, és nem egyéb, mint az igazságosság felismerése, ezen múlik a jóságosság, az egymás és a haza iránti szeretet” – mondta a politikus. Új világ épül A magyarországi gazdasági, társadalmi állapotokról szólva elmondta: Magyarországon számos jó dolog is történik, ám az ezekről szóló híradások negatívan szólnak mindezekről. „A Lánchíd és az Országgyűlés épületének megépítését is heves politikai viták előzték meg, ám a mai politikai viták színvonala nem éri el a korabeli polémiák nívóját. Fontos ezt tudni, hogy az emberek ne forduljanak el a közélettől” – magyarázta Orbán. A miniszterelnök Marosvásárhelyen is megismételte az utóbbi időszakban hangoztatott nézetét, miszerint új világrend van kibontakozóban, és Magyarország azért harcol, hogy ebben az új világrendben tekintélyéhez és történelméhez méltó helyet foglalhasson el. „Ezt a folyamatot két ok, az önsajnálat és a lebeszélés kultúrája veszélyezteti. Indokolt a sajnálat, hisz Magyarország csak az elmúlt század folyamán területeket, nagyszámú lakosságot veszített el, de ha mindenki az önsajnálattal van elfoglalva, akkor ki fog dolgozni? Ezért a cselekvésre kell összpontosítani, erőt kell meríteni a szenvedésből és nem szabad hagyni, hogy lebeszéljenek a fontos dolgokról, mert az önsajnálat és a lebeszélés együtt a magyar nemzet biztos pusztulásához vezet” – fogalmazott Orbán. Hozzátette, az elmúlt száz évben szétszóródott magyar nemzetet modern világnemzetté kell szervezni, ezt szolgálja többek között az egyetemalapítás és a könnyített honosítás intézménye is. Legyen úgy, mint régen volt! Orbán Viktor beszédét egy, Bocskai István politikai végrendeletéből vett idézettel zárta: „Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel meghagyom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak.” Sólyom István Transindex.ro 2012. november 28.AD INFINITUMVarga Andrea: erős túlzás restitúcióról beszélni Romániában Kérdezett: Sólyom István A harcot nem az utcán, hanem a bíróságokon kell megvívni – mondja a történész, akinek a külügyi archívum igazgatójától pecsétes igazolása van arról, hogy a román állam 1878-ig nem létezett. A romániai restitúciós folyamat mocsarából időnként felszínre bukkan néhány nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó ügy. Ezek nagyon leegyszerűsítve arról szólnak, hogy a román állam mindent elkövet az eljárás megakadályozásáért, míg a restitúcióért küzdő politikusok, civil szféra és egyházak erejükön felül teljesítve küzdenek a visszaszolgáltatásért. Az ügyek sorából mindenképp kiemelkedik a Mikó-ügy, amely a restitúciós folyamat visszásságai, paradoxonai teljességének szimbólumává vált. A körülötte zajló médiafelhajtás és az azt övező széles összefogás jogos reményeket ébresztett a tekintetben, hogy a visszaszolgáltatási procedúra ordító ellentmondásai és a felszín alatt zajló szövevényes ügyletei a szélesebb közvélemény érdeklődését is felkeltik. Az Igazság Napja tüntetés azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a demonstráció a román média ingerküszöbét nem érte el. Közel két hónapra rá, október 22-én egy hírt közölt az MTI: magyarországi történészt bántalmaztak Romániában. A tudósításból kiderült, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanjainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Bukarestben egy ismeretlen személy. Egész pontosan egy vele szembe jövő ismeretlen férfi hozzálépett, arcul vágta, és szó nélkül távozott. Varga Andrea feljelentést tett az ügyben. Ugyanakkor elmondta, 2011-ben már feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt. Akkor két ismeretlen személy egy állítólagos közvélemény-kutatás során olyan kérdéseket tett fel neki, ami a történész szerint egyértelműen a megfélemlítésére irányult. A rendőrségtől azt a magyarázatot kapta, hogy egy "háromszemélyes felmérésnek" volt az egyik alanya, és a vizsgálatot lezárták - mondta a történész, aki a nagyváradi premontrei rendet képviseli egy telekönyvi perben, amely három félixfürdői ingatlan visszaadásáért folyik. A vita tárgyát képező egyik ingatlant a román titkosszolgálat használja. A 16 éve Bukarestben élő és kutató szakember védelmében Tőkés László felszólalt az EP-ben, de különösebb visszhangot eddig nem kapott az ügy. Mindkét eset elgondolkodtató. Minek kell történnie ahhoz, hogy egy ilyen nagy horderejű témával, mint a restitúció, tényfeltárás szintjén foglalkozzon a romániai magyar sajtó vagy szaktudomány? Miért csupán sajtóközleményekből és néhány politikusi nyilatkozatból van tudomásunk az ügyek felszínes menetéről? Miért nem tartották fontosnak a restitúciót zászlajukra tűző szervezetek, hogy Varga Andrea ügyében megszólaljanak? És egyáltalán, mi folyik itt egyházi restitúció címen, hogy egyeseket letöltendő börtönre ítélnek, másoknak meg az utcán húznak be egyet? Támpontokat, új megközelítésmódokat az érintettől, Varga Andreától reméltünk. A beszélgetésre Nagyváradon került sor, ahol az interjút megelőzően alkalmunk nyílt bepillantani a romániai bíróságok hatékony, ügyfélbarát működésébe. Varga Andrea a nagyváradi premontrei kanonokrendet jelenleg tizennégy perben képviseli a román állammal szemben. A nagyváradi bíróságon egy telekkönyvi törlési ügyben mint megbízott jár el. A váradi telekkönyvi perben 2012 szeptember 27-én a SRI mint alperesi beavatkozó kérte a telekkönyvi törlési per elutasítását. Hogy zajlik egy egyházi restitúciós eljárás, milyen törvények szabályozzák a visszaszolgáltatást? – Az egyházi restitutio in integrumra vonatkozóan voltak mindenféle határidők, amikor az egyházak leadhatták vonatkozó kérvényeiket, a törvény által előírt hat hónapos intervallumban. Aki lemaradt, az már csak polgári úton pereskedhetett. A procedúrát a 2000-es évek elején a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet, illetve az azt kiegészítő 1334/2000-es kormányhatározat szabályozta, majd az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását az 501/2001 számú törvénnyel rendezték. 2005-ben aztán a 247/2005-ös restitúciós törvény az 1945. március 6 – 1989. december 22 között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását az uniós követelményeknek megfelelően rendezte. (a szabályozásról bővebben itt olvashat - szerk.) A restitúciós törvény 60 napot ír elő a kérvények elbírálására, amelyek esetén a restitúciós bizottság igennel vagy nemmel dönthet a hatályos törvények értelmében. Ugyanakkor sok esetben még döntést sem hoztak az elmúlt 9-10 évben. Ráadásul az utóbbi időszakban a strasbourgi emberi jogi bíróságon (CEDO) feltorlódott majd' kétszázezer ingatlanrestitúcióra vonatkozó kérvény, így a CEDO a sok kérvény kapcsán stopot hirdetett. Ugyanakkor ún. pilot-pereket választott ki azzal a céllal, hogy a román államnak a 18 hónapos moratórium alatt kötelezően módosítania kell az államosított ingatlanok után járó kártérítésekre vonatkozó törvénykezést. A CEDO bírái azért döntöttek így, mert úgy vélték, nem hatékony az a mód, ahogyan a volt tulajdonosokat kártérítésben részesítik. A hasonló ügyekben indított pereket addig felfüggesztették. (Az érintettek nagy száma miatt a bíróság nem egyedileg bírálja el a kérelmeket, hanem egy ügyet, általában a legelső kérelmet tárgyalja végig. Ez a pilot eljárás. Ha a bíróság egyezménysértést állapít meg, és kártérítést is megítél, úgy a pervesztes államot arra kötelezi, hogy minden panaszossal egyezzen meg a bíróság ítélete alapján. A pilot-perekről bővebben itt olvashat - szerk.) Miért éppen a premontrei ügy volt az, amelybe a szokásosnál is jobban beleásta magát? – Magyar állampolgárként az egész restitúciós folyamatban kívülálló vagyok, akinek szüntelenül azt mondják mind magyar, mind román oldalon, hogy miért szól bele az itteni dolgokba. Magyarországiként hogyan jövök én ahhoz, hogy megmondjam, ki mit csináljon? Tudomásom szerint 1989 után a romániai magyar történelmi egyházak 1995-1996-ig még közösen léptek fel az elkobzott egyházi ingatlanokért, aztán valami miatt a közös fellépés megszakadt. Ha nagyon rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy addigra vette át a vezérhangot a történelmi egyházakon belül is a posztkommunista, kollaboráns csapat. Halkan jegyzem meg: Románia NATO-tagságát, illetve jóval előtte az ET-be való felvételét is mind a kommunista önkényuralmi, mind az azt követő időszak eseti kárvallottjainak kártérítésétől tették függővé. Külön fejezet tartozott ezen belül az egyházi vagyonok visszaszolgáltatására. 2010-ben kezdtem el levelezgetni a premontrei rend ügyében, minisztériumokkal, állami levéltárral, hivatalosságok körével, dokumentumok után kutatva. Ahogy az lenni szokott, a rendszer hárított. „Nincs meg”, „nem tudom”, „leadtam a levéltárnak”, „betüzelték az elődeim”, stb. ment, s persze nehogy valaki azt gondolja, ez másutt máshogy működne. Az intézmények az Elbától keletre szimplán és kitartóan hárítanak. Ez megvolt a kommunizmusban is, sőt előtte is. Minél erősebbnek érzi, képzeli magát az egyik intézmény, annál erőszakosabban hárít a másikkal szemben is, s még erősebben a kérdező, számon kérő, forrásismereti tényanyaggal, morális víziókkal vagy legális kérdezőkkel szemben. Senki nem vállalja, hogy „így van ez jól”, vagy „minek egy egyháznak vagyon”, csak egyszerű tétova tétlenség a válasz, s a kérdés idővel elhal magától. A haszon meg nyilvánvaló, több marad „nekünk.” A jogszabályok alapján viszont sok ingatlant mégis visszaadtak. – Igen, de azok értéktelenek. S nem csupán az érték a mérce, hanem inkább az elv, a normatív eljárás, az európai értékelv. Vagy egyszerűen csak a jogszerűség, jogbiztonság, vagy ennek sok száz éves tradíciója, európai presztízse, és emberi jogi, tulajdonjogi rangja, normája. Miért van az, hogy egyes esetekben alkalmazzák a törvényt, más esetekben nem? – Hadd kérdezzek vissza. Miért van az, hogy egyes esetekben visszaadják az ingatlant, majd kiötlik, hogy együttműködő sunyisággal időközben mégis szépen lemond a tulajdonos róla? Tényleg azt gondolja, hogy ami igazán értékes, azt visszaadták, vagy visszaadják? Az államnak indulásból nem érdeke, mert ami értékes volt, azt már rég szétosztották a mutyis társak között. A premontrei rend félixfürdői ingatlanait például anno a 423/2000-es kormányhatározattal privatizálták, érdekes módon hetekkel a restitúciós törvény kihirdetése előtt. A lényegre térve: hogy miért alkalmaznak egyes törvényi tételeket éppen most és máskor nem, vagy tételes jog szerint igen, gyakorlatban nem, ez részben eseti kérdés, részben sajnos közvetlenül politikai, kiegyező időszakban egyházpolitikai és egyházfinanszírozási is. Ami biztos: egyházi vagyon nem sorolható be az állam javai közé, sem aktuális rendeletek, sem múltra vonatkozó jogi esetkezelés terén, csakis akkor, ha ennek ideológiai, materiális vagy érdekeltségi ürügyei fennállnak. De ezek ürügyek és nem jogosultságok, érdekek és nem értékelvek. Az állami javak jogi védelmét az állam törvényekkel, jogszabályi és intézményi védelemmel, fiskális garanciákkal szavatolja, míg érdekes módon arra már nem fordított gondot megannyi évszázadon át, hogy mi van akkor, ha maga a gondoskodó, kivételező, szavatoló és szankcionáló állam válik éhessé a „láthatatlan közösség” vagyonának konfiskálására. Ön a premontrei ügyben jogtörténészként képviseli a rendet? – Ha most éppen nem a jogi képviselet lenne sürgetőbb feladat, lehet, valójában egyháztörténész volnék leginkább. Ez nem jelenti, hogy ne tudnék megannyi érvet és vádat, ellenérvet és sok évszázados vitát arról, mit birtokolhat s milyen egyház, kit reprezentál és milyen módon, vagy hogy a birtoklás, illetve maga a természetjogi feltétel adott, kapott, visszaváltható, elorozható vagy felszámolható, s ha igen, ki által, milyen legitimitás szerint eljárva. De ezektől függetlenül is a lényeg a tiszta eljárás és korrekt bírósági döntés, kárpótlás vagy vagyon-visszaszolgáltatás lenne, ez pedig a szaktörténeti kutatás nélkül ténylegesen esélytelen. Miről szól a premontrei ingatlanper, milyen előzményei vannak az ügynek? – A kérdésére hadd válaszoljak messzebbről. A peranyagokat áttekintve, sőt a velük kapcsolatos viták és huzakodások láttán röviden azt az ellentmondást lehet megvilágítani, amit a közgondolkodásban vagy bizonyos hatalompolitikai aspektusban úgy szoktak megfogalmazni: mi az, hogy egyházi vagyon, minek egy egyháznak, pláne rendnek vagyon. Fogalmilag egyházi vagyon alá tartozónak vehetjük mindazon anyagi vagy szellemi javakat, amelyek az egyház tulajdonában voltak, vannak, és még szűkebben azokat, melyek egyházi célok szolgálatára vannak szentelve. Általános névvel az egyházi vagyont res ecclesiasticae kifejezéssel is szokták jelölni. Nem mintha az elnevezés eleve szakrifikálna, de ami ott volt, onnan való, egyházi szférából konfiskálták el, az szinte csak mondvacsináltan szorul magyarázkodásra, miért nem adható vissza a tulajdonosának. Ugyanakkor az egyházjogi tradíció és szabályozás alapján, amihez az embernek természetes joga van, az a jog vagy jogosultság már megvan benne, mielőtt még társulásba szegődne a többiekkel, vagyis a (köz-, vagyon-, hit-)társulatba lépéskor csak átviszi az intézményi működésbe ezt a jogát, ahogyan a jog ezt kifejezi: in actum. Tehát nem a társult viszony adja csupán ezt a jogot, de még kevésbé maga az állam mint intézmény. Sőt, maga a jog is intézmény, nemcsak egyházi kánonjogi értelemben, hanem a leghétköznapibb joggyakorlat alapján is. Az pedig eleve kizárt, hogy ezzel együtt vagy éppen ezért az államot kelljen minden jog egyedüli forrásának és jóváhagyójának, szavatolójának tekinteni. Az egyháznak továbbá közösségi-szakrális, vagy kulturális társasági jellegéből eredően a természetjog elvén is joga van valamilyen tulajdonhoz, ősidőkből eredően és évszázadok óta konstans módon. És minthogy a mai civilizált társadalmak a magántulajdon elvére épültek, az egyházaknak pusztán már emberi jogon is joga van magántulajdonra. A premontrei rend pereinek jogtörténeti összefoglalóját Onisifor Ghibuval kell kezdeni, aki röpirataiban és előadásaiban már 1923-ban megkezdte az erdélyi katolikus egyház elleni harcot. Ghibu gyakorlati sikereket csak 1931-ben, Nicolae Iorga miniszterelnöksége alatt tudott elérni, amikor régi programjához híven az erdélyi római katolikus status ingatlanjainak a román állam javára való megszerzése mellett nyílt állásfoglalásra tudta rábírni a román kormányt. Politikai és közigazgatási zaklatások mellett ezeknek az akcióknak a legjelentősebb lépése az volt, hogy az erdélyi katolikus status ingatlanait az 1855. december 15-i telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusa alapján, helyesbítés/rektifikáció címén átírta a kolozsvári hatóságoknál a román állam javára, pontosabban a piarista épülettömböt a közoktatásügyi minisztérium javára, az egyéb kolozsvári és Kolozs megyei ingatlanokat pedig a tanulmányi alap javára játszotta át, hozzáfűzve azt a bejegyzést, hogy „a román állam kezelésében”. Az erőszakos telekkönyvi átírások látszólagos jogalapja az volt, hogy az erdélyi katolikus status a román törvények értelmében „nem rendelkezik jogi személyiséggel”, és így Romániában ingatlanok tulajdonosa nem lehet. Ennek előzménye volt már az is, hogy 1933 nyarán a piaristák temesvári épülettömbjét kebelezték be ugyancsak telekkönyvi helyesbítés címén, s íratták át Temesvár városára. A piaristák ugyanazokat a jogorvoslati lépéseket tették, mint a katolikus status, ezért ügyük a semmítőszéknél ugyancsak eldöntetlenül megakadt. A minorita rend szilágysomlyói ingatlanának hasonló sors jutott, majd ez az ügy is eldöntetlenül megakadt a semmítőszéken. A piarista pereknél Ghibu és társai érvelése az volt, hogy a szerzetesrendek (és ezzel a piarista rend) jogi személyisége külön engedélyezésre szorul, ezért ha ilyen elismerés hiányzik, akkor a jogi személyiség a vallásügyi törvény alapján ipso jure nem tekinthető megszerzettnek. Következésképpen ezek ingatlanokat sem birtokolhatnak. 1936-ban a premontrei rend nagyváradi épülettömbjét 7818/1936 illetve 6611/1936, augusztus 22-i dátummal Onisifor Ghibu a premontrei rend nevét román államra írta át önkényesen, majd a nagyváradi bíróság 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta rektifikációval a BI 1-es 17-es szám alatti telekkönyvi bejegyzéseket Szentmártonban (Félixfürdőn), az 1855. december 15-ei telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával. Ezt követően e bejegyzések ellen három fellebbezés történt a nagyváradi premontrei rend, illetve a jászovári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben, 1937-ben, már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és külföldön él legfőbb rendfőnökük. 1938-ban a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a jogi eljárást felfüggesztették nemcsak a premontrei rend ügyében, hanem az összes kisebbségi katolikus Ghibu-féle telekkönyvi törlési ügyben. A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, melyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő. A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője a négyes bizottság 1939. december 7-8-án megtartott ülésein azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani. A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta. A második világháború után a Groza-kormány az 1945/260-as számú törvényében érvénytelenített a magyar kormány által hozott minden, a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítására vonatkozó határozatot. Az egyházi iskolák államosításakor, a 176/1948-as rendeletben egyértelműen benne van, hogy templomot, kolostort, vagyis ami az egyház működéséhez elengedhetetlenül szükséges, nem lehet államosítani. Ehhez képest a rend szentmártoni barokk műemlék kolostorát ugyancsak nem adták vissza a rendnek, mondván: nem fér bele a restitúciós törvénybe, mert nem 1945–1989 között, hanem még 1937-ben vette el rektifikációval az állam. A kérdés ugyanakkor itt az is: ha elvette 1937-ben, akkor miért fizetett a kolostor használatáért a rendnek a belügyminisztérium bérleti díjat még 1958-ban is? Anno ugyanis a belügyi tárca a rend tulajdonát képező kolostorban képezte ki a belügyminisztérium kutyáit. Visszatérve a Ghibu-féle telekönyvi átíráshoz. Ahhoz, hogy a „premontrei rendből”, rektifikációval a szó etimológiai jelentésében „román állam” legyen, az abszurditás ereje kell. Ugyanis kik voltak, mint román állam a premontreiek előtt 1130-ban, amikor őket az akkori magyar király a Laon melletti Prémontréből Váradhegyfokra idehívta? Mert ha a premontrei rend nevét egy szimpla gesztussal töröljük rektifikáció útján, akkor az 1130-as évszámból kiindulva semmi esetre sem jön össze a „román állam” mint tulajdonos. Már csak azért sem, mert nekem pecsétes papírom van a román külügyi archívum vezetőjétől, hogy Románia mint ország 1878-ig nem létezett, ebből következően nem lehetett tulajdonos 1130-ban. Mi történt a rendszerváltás után? - A tulajdonhoz való jog az egyike az alapjogoknak. Ezt a felfogást tükrözi a román alkotmány is, illetve a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta jogilag is kötelezővé vált Alapjogi Charta, amely magában foglalja az Emberi Jogok Európai Egyezményébe beemelt valamennyi jogot, így annak 17. cikkében a tulajdonhoz való jogot is. Egyébként aki napi szinten foglalkozik a 18/1991-es, a 112/1995-ös, a 10/2001-es és a 247/2005-ös törvényekkel, az tudja, hogy csak erős túlzással lehet mindazt, ami Romániában visszaszolgáltatás jogcímen zajlik, valóban visszaszolgáltatásnak nevezni. A premontrei rend ügyén keresztül jól meg lehet nézni, hogyan is működik a romániai „ABC” kapcsolat. Van egyrészt egy óriási vagyon. Csak 1940-ben a rendnek Félixfürdőn 47 épülete volt, szállodák, éttermek, gazdasági épületek, stb., Szentmártonban volt egy temploma, gazdasági épülete, malma, kolostora, stb. Van tehát tét, és van persze „igénylő” is. Félixfürdőt 2000-ben a Florin Serac volt Bihar megyei prefektushoz tartozó érdekcsoport kapta meg. Nem vagyok alamuszi vádaskodó, ha azt mondom, hogy valószínűleg a Kelet-Európában már oly megszokott mutyista módszerekkel. A rendi vagyonból kapott még egy Radu Tudorache-féle bukaresti csapat is. A Sanifarm S.A. ellen a bukaresti legfelsőbb bíróságon 2011. február 17-én jogerősen, visszavonhatatlanul visszanyertem a rendnek 349 négyzetméternyi területet Félixfürdőn. A kisebb befolyással bíró mutyista csapattal szemben lehet jogerősen, megfellebbezhetetlenül pert nyerni, az viszont látható, hogy a Serac-féle csapat ellenében ez valamiért „lehetetlen”, annak ellenére, hogy ugyanaz a telekkönyv, ugyanazok a bejegyzések. Április 4-én a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tettem büntetőfeljelentést 3 bíró ellen, hatalommal, joggal visszaélés tényállásban. Noha Romániában a bírói tanács tagjait véletlen-generátorral a számítógép sorsolja, mégis a legfelsőbb bíróságon 7 ügyből 5-öt ugyanaz a bíró tárgyalt. Noha a polgári perrendtartás mindezt jól leszabályozza, s ez eleve kizárásra adna okot, mégsem történik jogérvényes eljárás. Az is igaz, nem ez az egyetlen eset, ahol a bírók korruptak, és nem is ez lesz az utolsó eset. Azon sem csodálkozom, hogy nyomozás nélkül dobják vissza a feljelentéseimet, az ügyészek lakonikusan rábélyegzik a dossziéra, végzésre, hogy nincs bűntett. Nincs új a nap alatt, de kérdezem akkor, milyen nap ez mégis? Miként viszonyul a politikum a tulajdonjoghoz, illetve ezen belül is az ingatlan-restitúcióhoz? – Vegyük a 891/2007-es törvénytervezetet, melyet Dan Voiculescu és négy párttársa nyújtott be, melynek deklarált célja volt a totalitárius rezsim ideje alatt különböző jogcímekkel, vagy jogcím nélkül államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállítása. A törvénytervezet többek között tartalmazta egyes államosított ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatásának leállítását, és ezek helyében kártérítés nyújtását a volt tulajdonosoknak, illetve azon szerződések „jóhiszeműségének” abszolút vélelmét, melyeknek tárgyai visszaigényelhető ingatlanok voltak. A szenátusban az RMDSZ frakcióból egyedül Eckstein-Kovács Péter tiltakozott a tervezet ellen, az RMDSZ képviselőházi frakció pedig két képviselő igen szavazata mellett, tartózkodott a szavazáson, néma beleegyezését adta a már egyszer államosított ingatlanok “újraállamosításához”. A Voiculescu féle törvénytervezetből lett később a 10/2001-es törvény 1/2009-es módosítása és kiegészítése. Ha tehát leállítják a visszaszolgáltatást, akkor a politikum a tulajdonjog csorbításával a restitúciós folyamat egészét markolja vissza, lenullázva mindazt, ami addig közjogi rangra emelt vállalása volt. De ezen túl is, alapjogot sért maga a kártalanítás károsítása és konvenció-ellenes európai jogot, normát sért ugyancsak. A húszas-harmincas években, a status vagyon ügyében, Gyárfás Elemér idejében hatalmas lobbitevékenységet fejtettek ki Nyugat-Európában, meg tudták fogni a közvéleményt, valamit el tudtak érni, a Vatikán is beszállt az ügyekbe. Manapság utcai megmozdulások vannak, amik semmire sem jók. Nem az utcán kell megvívni a folyamatban lévő ügyeket, hanem a bíróságokon, felkészült emberekkel. Hogy kerül képbe a SRI? – 2011 májusában kezdődött a nagyváradi közigazgatási bíróságon egy per, amelyben a restitúciós bizottság egy 2010. december 20-i döntését támadta meg a rend. Ebben a perben volt alperes a SRI. A per tárgya egy ingatlan-együttes (telek plusz 9-es villa) Félixfürdőn. Az ingatlan-együttest anno 1996-ban a SRI egy titkos kormányhatározattal kapta meg használatra. A restitúciós bizottság 2010. decemberében hozott egy döntést, a szokásos szöveggel, hogy „nem fér bele a restitúciós időhatárba a rend kérvénye”, mert nem 1945–1989 között, hanem 1937-ben vették el az ingatlan-együttest a rendtől. A restitúciós törvény szerint a rendnek 30 napja volt megtámadni a döntést a területileg illetékes – ez jelen esetben a váradi – közigazgatási bíróság előtt. Az első tárgyalás kitűzött időpontja volt 2011. május 13. És ekkor történt egy érdekes időbeli egybeesés. Előtte két héttel két férfi kopogtatott be bukaresti lakásomba, akik azzal jöttek, hogy a bukaresti Rendőrtiszti Főiskola hallgatói és közvélemény-kutatást készítenek Bukarest közbiztonságáról. Kértem, mutassanak igazolványt, illetve megbízólevelet, de ez nem volt nekik. A kérdések sorában olyan is volt: mennyire érzem magam biztonságban? Erre határozottan pozitív választ adtam, mire a kérdező nem túl empátiásan felvilágosított, hogy talán nem kéne biztonságban éreznem magam, mert sok ember fél Bukarestben, és rákérdeztek, voltam-e már megerőszakolva? Visszakérdeztem, mit sugallnak ilyen kérdéssel, de kioktattak, hogy egy nővel sok mindent lehet csinálni, nem kéne ennyire biztonságban éreznem magam. Kérdéseik megválaszolása után rájuk csuktam az ajtót, és fölhívtam tényfeltáró újságíró ismerősömet, aki kapcsolatai révén szólt az SRI szóvivőjének, hogy megfélemlítésem talán nem illeszkedik az európai konvenciókhoz. A SRI szóvivője jelezte, hogy ők – mármint a bukaresti központ – ilyet nem tesz, hogy házhoz menve zaklassa a felpereseket, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a SRI-től még a NATO csatlakozás miatt leépített régi, még az ún. Securitatéban dolgozó operatív tisztek elgondolása lehetett a „közvéleményként”való megszólaltatásom. A SRI szóvivője ugyanakkor javasolta, hogy ismeretlen tettes ellen tegyek zaklatás miatt büntetőfeljelentést, majd kiderült, hogy valóban rendőrtanoncokról van szó. A rendőrtiszt, aki az ügyemben eljárt, lezártnak tekintette az ügyet, mondván, hogy mivel rendőrtanoncokról van szó, azoktól nem kell félni, nekem pedig nem volt hajlandó kiadni vagy betekintést engedni a kezdeményezett belső kivizsgálás aktáiba, mondván hogy nyomozati anyagok, és nem tartoznak rám. Mi a SRI álláspontja a perben? – Úgy gondoltam, hogy úgy lehet a SRI-től megszabadulni, ha a pert felfüggesztem a telekkönyvi törlési perre való tekintettel. Ez, ha nehezen is, de sikerült, aztán kaptam egy értesítést 2012. október 16-án a nagyváradi bíróságtól, hogy a SRI be akar lépni a perbe. A rend önálló jogi személyisége állandó gondként jelentkezik e téren. Az ellenérdekelt román fél állandóan azt mondja, hogy a rendnek, illetve magának a katolikus egyháznak sincs önálló jogi személyisége. Sem a magyar királyság idején, sem azután nem bírt tulajdonnal, mindenét, amije volt, csak használatba kapta a magyar államtól. Ebből explicite az is következik e logika szerint, hogy 1920 után, a magyar állam hatósága után a román állam a tulajdon evidens jogörököse. De megül ez az érvelés nemcsak román oldalon is: tavaly beszéltem egy RMDSZ-es politikussal, neki is pont ugyanez volt az álláspontja. Abszurd, amikor egy magyar politikus így nyilvánul meg, hisz ezek az emberek egytől egyig azzal marketingelik magukat, hogy foggal és körömmel küzdenek az erdélyi magyarságért. Nemcsak jogi, morális képtelenség is, ha ugyanazt mondja egy magyar, mint amit kvázi a román titkosszolgálat, miszerint az egyház alapítványként működik és ezért a bíróságon kell bejegyeztetni az alapító okirattal és az alapítványokra érvényes jogi folyamatban. Az a bizonyos magyar ember azt is mondta anno, hogy maga a Vatikán a hibás ezekért az áldatlan állapotokért, mert nem küldi el Vatikánból az alapító okiratot. Ez részben igaz is, a vatikáni álláspont sem látszik sem eléggé harcosnak, sem interaktívnak. Persze az is kérdéses, hogy a premontreieknél ki jöjjön elő mint felperes, és hozza az alapító okiratot: Jézus Krisztus vagy Szent Péter, vagy esetleg Szent Norbert? A nyílt utcai támadás ellenére is folytatja? Meddig? – A restitúció ügye nyilvános, európai szinten is a figyelem előterében álló kérdés, így a háttérben zajló eljárások, történések is. Nem ér annyit az ügy nekik, hogy európai közbotrány és uniós fenyítés legyen belőle. Európai országok közötti konvenció alapján külföldi állampolgár konzuli védelem alatt áll, országok közötti konfliktust nem érdemes belőlem csinálni, ezt ők is tudják. Nem hiszek abban, hogy előbb-utóbb egy gépkocsi csomagtartójában fogom végezni, ahogy már nagyon sokan megjósolták. Persze kutatóként azt is tudom, hogy sem a rendszer, sem a módszer nem változott az elmúlt 23 évben. Mindenki átláthatja ugyanakkor, hogy nem ártalmára vagyok egy országnak, hanem tisztázó segítője a magyar és nemcsak magyar, egyházi és polgári jogi korrekt érdektisztázásnak. Valójában kár engem démonizálni, mert fölöttébb ártalmatlan kutató vagyok, leginkább olvasgatni, kutatgatni szeretek. Vagyis amúgy magamnak való “tudományos lélek” vagyok, mert semmiért nem adnám azt az érzést, amikor elsőnek szippanthatom be a levéltári port, tapinthatom meg egy irattári doboz, dosszié fedelét, amit, mióta ad actába tették, nem nyitott ki senki, néhány levéltári kezelőt leszámítva. Az egész életem arról szól itt Romániában, hogy küzdeni kényszerítenek: ha nem akadályoznak anno a levéltári kutatásaimban, akkor nagy valószínűséggel nem is csináltam volna meg az elmúlt évek munkáit, filmeket, kutatásokat, könyveket, cikkeket, kiállításokat. Nekem folyamatosan arra van szükségem, hogy saját magammal versenyezzek, be tudjam magamnak bizonyítani, hogy igen, meg tudtam csinálni. Ha egyszer csináltál valamit, akkor a mércét mindig magasabbra rakod saját magad előtt, de csak azért, hogy teszteld az erődet. Tizenhat éve él Romániában. Mit nyújtott ön számára az ország? Megérte idejönni és itt kutatni? – Románia egy folyamatos túlélőtábor. Akárhová dobnának le ejtőernyővel ezután, megállnám a helyem. Hisz túléltem Romániát, Bukarestet. Ha idejöttél kis nyusziként, és elmész harcos tigrisként, az már eredmény. A rendszer kényszerített arra, hogy talpraesetté váljak. Budapesti barátaim fogadtak a hátam mögött, hogy sírva fogok hazamenni, hogy a románok majd nem fogják hagyni, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Mindent, amit elértem, saját magam munkájából értem el. Senki semmit nem adott ingyen. Ha azt nézed, hogy képes vagy utánajárni a járhatatlan dolgoknak – egy idegen országban, amelynek a nyelvét nem beszélted még 16 évvel ezelőtt, magyar állampolgárként, végig idegenként képes vagy a közegellenállás dacára is eredményeket elérni, akkor azt mondom, hogy nagyon megérte. Ha azt kérdezi, hogy megérte-e, hisz máshol, egy normálisabb világban ugyanezt a dolgot nem 16 év alatt, hanem mondjuk 4 év alatt meg tudtam volna csinálni, én mégis azt mondom, hogy megérte. Mert közben rengeteget tanultam, fejlődtem. Amúgy sem vagyok egy „normális” ember, a vágyaim sem normálisak. Soha nem érdekeltek normális, szabadon csinálható dolgok. Engem mindig csak a tilos dolgok vonzanak. Amit nem szabad csinálni, ami tabu, és idegesek tőle az emberek. Ez az igazi szellemi kihívás, ilyen dolgokkal foglalkozni. Meddig tervezi folytatni? Van-e olyan pont, ahonnan nincs tovább? – Nem tudom, mi lesz a jövőben. Jelenleg már csak előre van út. Nem érek rá azzal foglalkozni, hogy mi van velem, mi van az életemmel, hogy tulajdonképpen nincs is életem, hogy kénytelen voltam átlépni a régi barátaimon is, akik anno mellettem voltak. Amíg tudom, csinálom. De ha nem fogom csinálni, az is az én döntésem lesz, és nem azért, mert mások úgy gondolják, hogy különböző nyomásgyakorlásoktól majd észhez térek, és gyorsan abbahagyom a dolgokat. Amúgy meg annyira jól látszott az elmúlt hetekben, hogy még a minimális emberi érzékenység sincs meg, vagy nagyon lecsökkent az elmúlt időkben. Persze, a minimális emberi érzékenység megléte még sosem jelenti egyúttal azt is, hogy az illető szükségképpen jó ember is. Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amiket embervoltunk okán nem teszünk. Nem verünk nőt, nem szolgálunk ócska erőszakot, nem tulajdonítjuk el, ami a másé, más eredménye, más tulajdona. És mégis, saját bőrömön kellett megtapasztalnom, milyen az, amikor egy nőt bántalmaznak, és a környezete milyen álnok, susturgó, rosszindulatú, korlátolt tud lenni a reflexióival, egy csöppet sem gondolva bele, milyen az, amikor mindez vele történik, vagy közeli hozzátartozójával. Varga Andrea 1995 óta Bukarestben él és kutat, elsősorban levéltári, titkosszolgálati, diplomácia-történeti anyagok között. Filmet forgatott egyebek mellett a Nagy Imre csoport romániai életéről 1997-1998-ban (Ma két hete vagyunk Romániában, 1997), társrendezője volt Ember Judittal közösen A misszió című dokumentumfilmnek), experimentális dokumentumfilmet készített 1995-1996-ban a Transznisztriába deportált romániai zsidók és romák holokauszt-traumájáról (Ros Hasana 5072, Gilgul Neshamot, Poraimos címmel), egy másikat a romániai utcagyerekekről (1997), továbbá a román-magyar focirangadó diplomáciai titkairól, háttéreseményeiről is. 2006-2008 között kiállításokat szervezett (illetve kezdeményezett a román kormánnyal és más román vagy magyar közintézményekkel közösen) az 1956-os magyar forradalmat példaként értékelő románokról és romániai magyarokról (Sor/s/ok között), valamint az európai bizottság romániai kirendeltségének megbízásából 2009-ben a rendszerváltások 1945 és 1991 közötti időszakáról hat kelet-európai ország történetében, levéltári és fotótörténeti források alapján (www.freedomstory.eu, 1989-2009 Romania si libertatea altora, A Story of Freedom). 2004-ben a Román Tudományos Akadémia Eudoxiu Hurmuzachi díját, 1956-os román levéltári kutatásaiért 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta. Transindex.ro 2013. január 23.VAN MIBŐL"Kisebbségkutatás szempontjából szerencsés Magyarország helyzete" A roma-kutatások, a migráns csoportok vagy a határon túli magyarok esetében is a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba – mondja Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. Egy hónapja nevezték ki az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatójává. Mik a tervei, milyen prioritásokat állított fel? – Jómagam egy nyilvános pályázat eredményeképpen kerültem ebbe a pozícióba, és már a pályázatnak kellett tartalmaznia egy szakmai koncepciót, amelyben megjelöltem néhány olyan szakmai csapásirányt, amelyet hangsúlyosabban próbálok/próbálunk képviselni az elkövetkező időszakban. Az egyik, hogy minél több nemzetközi kapcsolatot szeretnénk úgymond élettel megtölteni. Azért fogalmazok így, mert nemzetközi kapcsolataink eddig is voltak, de talán tudatosabban szeretnénk részt venni közös pályázatokban és más szakmai együttműködésekben. E nemzetköziséghez hozzátartozik az is, hogy határozottabban kell megjelennünk a nemzetközi szakmai piacokon, azaz publikációkban és konferenciákon is. Másik törekvésünk egyfajta regionalitás felvállalása. Ha Magyarországról nézzük, a környező országokban mindenhol vannak kisebbségkutató intézetek, ezekkel is többé-kevésbé kapcsolatban vagyunk, de ezeket a kapcsolatokat is szeretnénk bővíteni, határozottabban intézményesíteni, közös szakmai projekteket kialakítani. Onnan kell kiindulni, hogy bizonyos értelemben Magyarország a kisebbségkutatás szempontjából szerencsés helyzetben van, mert egy olyan ország, amelynek többféle kisebbséggel egyaránt foglalkoznia kell. Egyrészt vannak a különféle határon túli magyar kisebbségek, ugyanakkor számolnunk kell a magyarországi nemzetiségekkel is. Külön kutatási célcsoportként tételeződnek a magyarországi, illetve a környező országokban élő, akár magyarul is beszélő romák. Szintén foglalkoznunk kell a magyarországi zsidóság helyzetével is, az intézeten belül például van egy ún. judaisztika kutatócsoport is. És nem utolsósorban ebben a mai világban a különféle migráns csoportokkal is foglalkoznunk kell, a ki- és bevándorlás társadalmi összefüggéseit is kutatnunk kell. Melyek az intézet fontosabb futó projektjei? – Már említettem, milyen típusú kisebbségekkel foglalkozunk, és nagyobb projektjeink is értelemszerűen erről fognak szólni. Az egyik mindenképpen a határon túli magyar kisebbségek különféle intézményesülési folyamataival foglalkozik, a másik csapásirány pedig a roma-kutatások belendítése. Az persze szakmai kérdés, hogy milyen szempontból, módszerekkel, milyen intézeti együttműködések mellett fogjuk ezeket folytatni. És ezek mellett a jelenleg is futó, már felsorolt kisebbségtípusokhoz kapcsolódó projekteket is továbbvisszük, illetve újakat is akarunk indítani – de ezek részben támogatás- és pályázatfüggő dolgok. Röviden megfogalmazva: elsősorban a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba, mert ez mindegyik kutatásban kulcskérdés, legyen szó roma-kutatásokról, migráns csoportokról vagy a határon túli magyar kisebbségekről. A társadalmi integráció nemcsak a kisebbségről, hanem a többségről, a többség és kisebbség egymáshoz való viszonyulásáról szól. Mindegyik kutatási területen ezt fogjuk a középpontba helyezni, még akkor is, ha tudjuk, léteznek szegregációs és asszimilációs folyamatok is, de azokat is az integráció keretében próbáljuk meg elhelyezni, értelmezni. Terveznek-e együttműködést a különböző határon túli kisebbségkutató intézetekkel? – Több ilyen terv is van. Ismét hangsúlyoznám, együttműködések eddig is voltak, mi csak azt szeretnénk, hogy ez egyértelműen és látványosabban, szakmai hozadékát is tekintve intenzívebben intézményesüljön. Már most Kolozsváron beszéltem az ottani kisebbségkutató intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, akivel közös programokban állapodtunk meg, de hasonló együttműködésre törekszünk a többi intézettel is. Gondolok itt a szlovákiai, Somorján működő Fórum intézetre, de akár a kárpátaljai és vajdasági intézetekre. Már most abban gondolkodunk, hogy a kolozsvári kisebbségkutató intézetnek szeretnénk teret adni, hogy Magyarországon határozottan mutatkozzon meg, és gondolom, hogy lesz arra is alkalom, hogy a mi intézetünk is itt Kolozsváron, vagy akár Bukarestben vagy Pozsonyban és máshol is bemutatkozzon. Abban is gondolkodunk, hogy közös szakmai kisebbségkutatással foglalkozó hírlevelet hozzunk létre, és azt lehetőleg angolul minél több helyre szétküldjük. Nemrég jelentette be Orbán Viktor a Nemzetstratégiai Intézet alapítását, e mellett pedig működik a Nemzetpolitikai Kutatóintézet is. Mit gondol, szükség van ennyi kutatóintézetre? Hogy szükség van-e ennyi intézetre, vagy hány intézetre van szükség, azt nem az én tisztem eldönteni. Amit el tudok mondani, hogy a mi intézetünkre szükség van, egy akadémiai intézet mégis másabb, itt alapkutatások zajlanak, tematikailag pedig mi nemcsak a határon túli kisebbségekkel, hanem más kisebbségekkel is foglalkozunk, ezért úgy gondolom, nagy szükség van egy akadémiai háttérrel rendelkező kisebbségi kutatóintézetre. A Nemzetpolitikai Kutatóintézettel egyébként már eddig is sikeresen együttműködtünk. Azt kell tudni, hogy a jobbára az aktuálpolitika által létrehozott intézetek nem úgy kutatóintézetek, mint egy akadémiai intézet, mert nagyon gyakran a mindenkori politika háttérintézményeként tételeződnek, és ilyen értelemben más funkciókat töltenek be. Ha több tudományos intézet lesz Magyarországon, mi megpróbálunk mindegyikkel valamilyen szakmai együttműködést kialakítani. Mint említettem, a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet már ismerem, velük együttműködünk, a Nemzetstratégiai Intézetről csak annyit tudok, amennyi a sajtóban, illetve a Magyar Közlönyben megjelent, ezért, mivel egy alakuló képződményről van szó, szakmai szempontból még nem látom ezt az intézetet. Ha bizonyos sajtóhírek igazak, akkor talán száz munkatársa lesz az új intézetnek, de hogy ezek között mennyi kutatói státusz és más beosztású személy lesz, arról már nem szólnak a hírek, legalábbis hozzám nem értek el. Milyen a közhangulat a magyarországi akadémiai szférában a szervezeti átalakítások után? – Minden szervezeti átalakításnak vannak motorjai, és vannak, akik egyfajta stabilitásra voltak berendezkedve, akik nem biztos, hogy örülnek az átalakításoknak. Bizonyos szempontokból az egész akadémiai rendszerre ráfért egy átalakítás, és ezt én egy esélyként fogom fel. Mi, a Kisebbségkutató Intézet egy új struktúrában keressük meg azokat a kitörési pontokat, amelyeket szakmailag tudunk kamatoztatni. Tudom, hogy a különféle intézetekben vannak olyanok, akik nem örülnek az átalakításoknak, de úgy sejtem, hogy itt egyfajta generációváltás is zajlik. Az akadémiai intézeteket sok szempontból meg kellett újítani, a szakmailag jól felkészült, tudományos fokozattal rendelkező fiataloknak és középgenerációsoknak teret kell adni, hogy a nemzetközi együttműködésekben otthonosan tudjanak mozogni, és nyilván a tudományos eredmények felmutatásával a hazai szféra felé is bizonyítani kell, hogy ezek az intézetek létjogosultak. Hogyan látja a magyar kutatásfinanszírozás helyzetét? – Az akadémiai átalakítás is többek között arról szólt, hogy a kutatói szféra átláthatóbb finanszírozási szerkezetbe tudjon kerülni. Ahogy szoktuk mondani, a kutatásra sosincs elég pénz, de azért vannak a magyarországi pályázati és akadémiai források, és elég sok nemzetközi lehetőség is van, ezekbe az irányokba is el kell mozdulni. Mit gondol, milyen irányba halad a magyarországi felsőoktatás átalakítása? Az egyértelmű irányt nagyon meggyőzően én jobbára nem látom, csak azt érzékelem, az egymásnak ellentmondó információk egyfajta bizonytalanságot gerjesztenek a rendszerben. Szakmailag meggyőződésem, hogy aki tanulni akar, azt hagyni kell tanulni, még akkor is, ha nem elitképzésben gondolkodunk. Ha valaki szakmailag felkészült, akkor lehetősége kell legyen arra is, hogy családi háttértől függetlenül akár ingyenesen tanuljon, ám ha valaki nem zseni, de motivált a tanulásra, ráadásul ezért fizetni is tud, akkor azt is kell hagyni, hogy belépjen a felsőoktatásba. A felsőoktatás eltömegesedése világjelenség, nemzetközi trend, megakadályozni nem lehet, maximum hátráltatni, lassítani. Azt gondolom, inkább arra kellene koncentrálni, hogy azok a fiatalok, akik a felsőoktatásba bekerülnek, minél magasabb színvonalú képzést kapjanak, és főleg önmagukhoz képest minél jobb eredményeket érjenek el. Nyilván vannak munkaerő-piaci és egyéb megfontolások is, de nem lehet visszatérni arra az időszakra, ami például itt Romániában is a hetvenes-nyolcvanas években volt, nevezetesen, hogy összezsugorították a felsőoktatást, főleg a humán- és társadalomtudományi képzéseket, és ezzel párhuzamosan a munkaerő-piaci megfeleltetést „kihelyezésekkel” oldották meg. Ezt egyszerűen nem lehet ma kivitelezni a szó társadalmi értelmében, de másképpen sem, hisz minden EU-s elvárás arról szól, hogy a felsőoktatásba bekerülők arányát emelni kell, és nem csökkenteni. Mindenféle híresztelés ellenére azt is ki kell jelenteni, hogy bármilyen statisztikát nézünk, aki felsőfokú képzettséggel rendelkezik, sokkal kisebb valószínűséggel lesz munkanélküli, függetlenül attól, hogy milyen képzésben volt része. Hány évre szól a kinevezése? - Három évre, 2015. december végéig. Nyilván szeretném végigvinni ezt az időszakot, amíg szakmailag lehet fejleszteni az intézetet meg a kisebbségkutatást, addig ebben ilyen értelemben részt szeretnék venni. Az MTA-n belül évente beszámolók vannak, január a beszámolók időszaka, most a tavalyi év beszámolóit készítjük. Valószínű, hogy az idén életbe fog lépni egy kutatói teljesítményértékelői rendszer, és azt is éves szinten fogjuk követni, hogy az egyes kutatók milyen eredményeket értek el. Sólyom István Tansindex.ro 2016. február 15.Megjelent a Gyergyói Szemle tudományos-ismeretterjesztő folyóiratKözel másfél éves szervezkedés és pályázás után sikerült létrehozni a Gyergyói Szemle Tudományos-Ismeretterjesztő Folyóiratot. Az első szám az első világháború centenáriumi évfordulójára emlékezik. A folyóirat gyergyószentmiklósi bemutatójára a Városi Könyvtár kiállítótermében kerül sor február 17-én, szerdán 17:00 órától, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak a lap szerkesztői! „Székelyföldön jelenleg egyre több régiónak van saját folyóirata, tudományos és ismeretterjesztó jelleggel, melyek közül sajnos egyik sem a Gyergyói-medencében jelenik meg. Különszámmal útjára induló folyóiratunk célja a Gyergyói-medence társadalmi és gazdasági kérdéseinek, problémáinak tudományos-ismeretterjesztő jellegű feldolgozása.” – írja Nagy József főszerkesztő a folyóirat előszavában. A most induló hiánypótló folyóirat a Gyergyói-medence társadalmi és gazdasági kérdéseinek, problémáinak tudományos-ismeretterjesztő jellegű feldolgozására jött létre, és célja, hogy a régióból származó kutatók, szakemberek, művészek szellemi és társadalmi tőkéjét a gyergyói élet javára kamatoztassa. A különböző rovatokban (történelem, gazdaság, szociológia, természettudományok, néprajz, irodalom és művészetek) megjelenő írások mind a szakemberek, mind a széles közönség számára hasznosítható és befogadható tartalmat közvetítenek, a helyi társadalom egészének szolgálva útmutatóul. Az első világháborús tematikájú lapszámot a szerkesztők mutatják be. A tartalomból: • Nagy József: Gyergyóiak az Osztrák-Magyar Monarchia haderejében a világháború előestéjén • Nagy József: Gyergyói honvédek a világháború harcterein. A m. kir. 22. honvéd gyalogezred története • Horváth Alpár: A bunkerturizmus lehetőségei Gyergyóban. Értelmezési kérdések • Szőcs Levente: Világháborúk emlékezete gyergyói népi önéletrajzokban • Borbély András: A gyümölcskertész fia • Petres Kata: Regény az első világháborúról és Trianonról • Erős Katalin – Csata Enikő: A borzonti Nyíres Láp • Sólyom István – Dániel Botond: Székelyek a Francia Idegenlégióban. Zsoldosok és/vagy vendégmunkások? kisujsag.ro Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós) 2016. szeptember 12.Torjai SzeptemberfesztTizenharmadik alkalommal szerveztek falunapokat – amelyeket három esztendővel ezelőtt Szeptemberfesztre kereszteltek át – az elmúlt hétvégén az Aporok 709 éves falujában. A rendezvényen hídmérleget, ravatalozóházat, új hidat és napközi otthont adtak át, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, és tegnap a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A torjai volt Felső-Háromszék idei utolsó előtti faluünnepe, az utolsót Bélafalván tartják. A falunapok résztvevőinek egészségügyi ellátásáról a Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak. A községháza folyosóján mindkét napon mezőgazdasági terménykiállítást lehetett megtekinteni. A falunapokon Torja négy magyarországi testvértelepülése is képviseltette magát. Négy avatóünnepség A falunapok szombat délelőtt Altorja határában, a homokbányánál kezdődtek, ahol átadták a községközpont korszerű, 18 méter hosszú, hatvan tonnáig mérő hídmérlegét, amivel a torjai mezőgazdászok régi vágya teljesült, már nem kell a céhes városba menniük lemérni az eladott zöldséget. A húszezer eurós digitális mérleget az Agrosic Egyesület vásárolta meg, a mérlegház felépítését pedig a torjai községháza vállalta. Az új mérleget Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente feltorjai református lelkipásztor szentelte fel, illetve áldotta meg. Ezt követően a Karatna falurészen, a temetőkertben átadták a község ötödik és egyben utolsó, európai uniós elvárások szerint megépített ravatalozóházát, amelyet Beke Boróka karatnai református lelkész és Tímár Zoltán római katolikus plébános áldott meg, illetve szentelt fel. A temetőből az ünneplők a karatnai új, tizennyolc méter hosszú és hat méter széles hídhoz vonultak, amely határidő előtt készült el. Torja legdrágább és legforgalmasabb hídja mintegy 500 ezer lejbe került, amiből 166 ezer lejt a megyei önkormányzat állt. Az avatószalagot többek között Kovács Ödön megyemenedzser vágta el. Az egyház képviselőinek áldását követően a Kicsi Antal-iskola udvarán lévő 1-es számú óvoda épületében az új napközi otthont avatták fel. Egy régi épületet javítottak ki, korszerű napközit létesítettek. A felújítás eddig 250 ezer lejbe került, és a teljes összeget a helyi költségvetésből fedezték. Díjak, kitüntetések Szombat délelőtt az eddigi hagyományokhoz híven a községháza előtt felállított életfánál (amelyre felkerült a múlt esztendő szeptembere óta a községben született harmincnyolc újszülött nevét és születési időpontját tartalmazó réztábla) közös fénykép készült. Ezt követően a művelődési otthon nagytermében megtartották a nagykorúsítási ünnepséget, az 1998-ban született fiataloknak Kerekes Tibor jegyző gratulált. Daragus Attila polgármester meglepetésként bejelentette: a falunapokra elkészült az öt évvel ezelőtt megjelent Torja képes albumának második, bővített kiadása, majd a színpadra hívta a testvértelepülések képviselőit, akiknek elsőként adott át egy-egy példányt az albumból. Idén a Torjáért-díjat Kovács Ödön megyemenedzser vehette át, aki bejelentette, hogy a megyei tanács idei kézdiszéki prioritása a hilibi és a futásfalvi út leaszfaltozása. Ez évben egyetlen személy, Sólyom István matematikatanár kapott díszpolgári kitüntetést. A község vezetői emléklapot, bekeretezett életfás képet, képes albumot és egy-egy szál virágot nyújtottak át az ünnepségen jelen levő édesanyáknak. Nemzetközi főzőverseny tizenegy csapattal Délután hatvan torjai asszony és lány, valamint tizenöt férfi elkészítette a 2008-ban világrekordként jegyzett, 150,32 méteres feltűrt túrós puliszka hatvanméteres „kistestvérét”, amely négy perc alatt fogyott el. A szombati nap leglátványosabb eseményét a nemzetközi főzőverseny jelentette, amelyen tizenegy hazai és határon túli csapat mérte össze tudását. megyénket a torjai Hagyományőrzők, a Gazdaasszonyok, a Juhászok, a 142-es Szent Miklós Cserkészcsapat, valamint a kézdimartonfalvi Molnár Ede, a Katrosa Vadászegyesület és Mikóújfalu képviselte. A csapatok a rendelkezésükre álló három óra alatt rendkívül változatos ételeket állítottak elő. A torjai Gazdaaszonyok hatvankét kürtőskalácsot sütöttek. A zsűri elnöke vitéz Komlósi Mihály volt. A szervezők minden részt vevő csapatot díjaztak, nem történt különösebb rangsorolás, és több különdíjat osztott ki v. Komlósi Mihály, a Budapesti Vitézi Rend kulturális székkapitánya. Mária-búcsús szentmise Tegnap délelőtt az altorjai plébániánál gyülekeztek huszárok, cserkészek, népviseletbe öltözött helybeliek és csokonavisontaiak, majd indultak lóháton és feldíszített szekereken a Mária-kápolnához. A menet élén a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki huszárjai, valamint a Szent Miklós Cserkészcsapat tagjai haladtak. A délben kezdődő Mária-napi búcsús szentmisét a Mária-kápolna kertjében Diósi Dávid tiszteletbeli kanonok, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rektorhelyettese celebrálta. A szentmise végén Daragus Attila polgármester örömét fejezte ki, hogy hosszú évtizedek után hamarosan torjai római katolikus lelkészt is felszentelnek Mike Ervin papnövendék személyében. Ugyanakkor Torjáért-díjat nyújtott át a szentmise főcelebránsának, Diósi Dávid kanonoknak. Egy szép Mária-éneket latin és magyar nyelven Dobai Júlia negyedik osztályos tanuló énekelt el. A szentmise a magyar és a székely himnusz, valamint Vörösmarty Mihály Szózatának az eléneklésével ért véget. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-15
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
